Szocializáció

A szocializáció az a folyamat, amelynek során megtanulunk kompetens tagokká válni egy csoportban. Az elsődleges szocializáció az a tanulás, amelyet az emberektől tapasztalunk, akik nevelnek minket. A gyermekek növekedése és boldogulása érdekében a gondozóknak ki kell elégíteniük fizikai szükségleteiket, beleértve az ételt, a ruházatot és a menedéket. A gondozóknak azt is meg kell tanítaniuk a gyerekeknek, amit tudniuk kell ahhoz, hogy a társadalom tagjaiként működhessenek, ideértve a normákat, az értékeket és a nyelvet is. Ha a gyermekek nem részesülnek megfelelő elsődleges szocializációban, akkor általában nem járnak jobban, mint a felnőttek.

Fejlődési szakaszok

A kutatóknak különböző elméleteik vannak arról, hogy a gyerekek hogyan ismerik meg önmagukat és a társadalomban betöltött szerepüket. Ezen elméletek némelyike ellentmond egymásnak, és mindegyiket különböző okokból kritizálják, de mindegyiknek továbbra is fontos szerepe van a szociológiai gondolkodásban.

Freud elmélete a személyiségfejlődésről

Sigmund Freud osztrák orvos , a pszichoanalízis megalapítója úgy vélte, hogy az alapvető biológiai ösztönök társulnak társadalmi tényezőkkel a személyiség alakításához. Freud azt állította, hogy az elme három részből áll, amelyeknek megfelelően kell kölcsönhatásba lépniük, hogy az ember jól működhessen a társadalomban. Ha a három rész bármelyike dominánssá válik, személyes és társadalmi problémák adódhatnak. A három rész az id, a superego és az ego.

1. Id: Freud szerint az id alakul ki először. Az újszülött elméje csak az id-ből áll, amely felelős a fizikai vágyak kielégítéséért. Az azonosító az emberi lény legprimitívebb vágyait képviseli, és csak az id által irányított személy mindent szigorúan a saját örömére tesz, megtörve a társadalmi normákat és kockáztatva a büntetést.
2. Superego: Gyerekként a csecsemőkortól a gyermekkor felé haladva elméjükben kialakul egy szuperego vagy lelkiismeret, amely ösztönzi a társadalmi normáknak és értékeknek való megfelelést. Valaki, aki hiperaktív szuperegóval rendelkezik, egy túl merev szabályrendszerbe lenne zárva, ami gátolná normális életképességét.
3. Ego: Az egészséges elme az egóból vagy annak egy részéből is áll az elme, amely megoldja az id és a szuperego konfliktusait. Normális esetben az ego egyensúlyban tartja az id és a superego vágyait, de ha ez kudarcot vall, az embernek nehézségei lehetnek a döntések meghozatalában, ami viselkedési problémákhoz vezethet.

Mead társadalmi viselkedéselmélete

George Herbert Mead szociológus úgy vélte, hogy az emberek más emberekkel való interakció révén alakítják ki az önképüket. Azt állította, hogy az én, amely az ember személyiségének öntudatból és énképből álló része, a társadalmi tapasztalatok terméke. Négy elképzelést vázolt fel az én fejlődésével kapcsolatban:

1. Az én kizárólag társadalmi tapasztalatok révén fejlődik. Mead elutasította Freud azon elképzelését, miszerint a személyiséget részben a biológiai hajtóerők határozzák meg.
2. A társadalmi tapasztalat a szimbólumok cseréjéből áll. Mead hangsúlyozta a nyelv és az egyéb szimbólumok különösen emberi használatát a jelentés közvetítéséhez.
3. Mások szándékainak megismeréséhez meg kell képzelni a helyzetet az ő szempontjaikból. Mead úgy vélte, hogy a társadalmi tapasztalat azon múlik, hogy önmagunkat úgy látjuk-e, ahogy mások teszik, vagy, ahogy megfogalmazta, “átvesszük a másik szerepét”.
4. A másik szerepének megértése az önismerethez vezet. feltételezi, hogy létezik aktív „én” én és objektív „én” én. Az „én” én aktív és cselekvést kezdeményez. Az “én” én folytatja, megszakítja vagy megváltoztatja a cselekvést attól függően, hogy mások hogyan reagálnak.

Mead úgy vélte, hogy az önfejlesztés kulcsa a másik szerepének megértése. a fejlődési folyamatban a születéstől a felnőttkorig:

Cooley elmélete a szemüveges énről

Meadhoz hasonlóan Charles Horton Cooley szociológus is úgy vélte, hogy más emberekkel való interakció révén alakítjuk ki az önképünket. Különösen az érdekelte, hogy mások hogyan alakítanak minket egyénekként. Jelentős másik az, akinek a véleménye számunkra fontos és aki képes befolyásolni gondolkodásunkat, különösen önmagunkról. Jelentős más lehet bárki, például szülő, testvér, házastárs vagy legjobb barát.