Perinatális echovírus és B csoport coxsackievirus fertőzések

A terhesség késői szakaszában előforduló enterovírus fertőzések gyakoriak, különösen a közösségi fertőzések magas előfordulásának időszakában. Ezen fertőzések többsége azonban nem jár jelentős anyai vagy újszülöttkori betegséggel. Ezzel szemben a bizonyított enterovírusos fertőzésben szenvedő csecsemőket megszülető nők 65% -ának tüneti tünetei vannak a perinatális periódus alatt. Az anyai echovírus vagy a coxsackievirus B fertőzések nem járnak a spontán abortuszok fokozott kockázatával, de a terhesség végén késői születést írtak le. Bár a veleszületett szívelégtelenségek és az urogenitális rendellenességek enyhén megnövekedett kockázatáról számoltak be azoknak a nőknek az utódai esetében, akik terhesség alatt szerokonvertálódtak a B csoportba tartozó coxsackievírusba, ezek az adatok nagyon bizonytalanok. Az enterovírusok átterjedése az anyától a csecsemőig viszonylag gyakori (30-50%), és előfordulhat az anyai váladékkal való érintkezés révén a hüvelyi szállítás, a vér vagy a felső légúti szekréció során. A méhen belüli átvitelt dokumentálták, de gyakorisága nem ismert. Az anyai vagy nem anyai forrásokból származó posztnatális átvitel szintén rendszeresen megtörténik. Az újszülöttkori betegség a nem fertőző fertőzéstől az elsöprő szisztémás betegségig és a halálig terjedhet. Az újszülött enterovirális fertőzéseivel járó gyakori klinikai szindróma a meningoencephalitis, a tüdőgyulladás, a myocarditis és a hepatitis. A perinatálisan megszerzett enterovírus fertőzés súlyosságát és kimenetelét számos tényező befolyásolja, beleértve az érintett vírustörzset, az átvitel módját és a passzívan szerzett szerotípus-specifikus anyai antitest jelenlétét. Az újszülött óvodai nonpolio enterovirális fertőzések általában egybeesnek az enterovirális betegség szezonális csúcsaival a közösségben. Ezeket a járványokat leginkább az echovírus 11 vagy a B csoport coxsackievirus 1–5 szerotípusa okozta, és akár 50 százalékos támadási arányhoz is társultak.