Masszív Levemir (hosszú hatású) inzulin túladagolás: Esettanulmány
Kivonat
Egy 52 éves, inzulinfüggő cukorbeteg férfi 2 órával a sürgősségi osztályon 2100 egység hosszú hatású Levemir inzulin és nagy mennyiségű whisky szándékos hatalmas túladagolása. Első értékeléskor GCS-értéke 3/15 volt, kapilláris vércukorszintje pedig 2,6 mmol / l volt. A beteget 50 ml bolusban, 50% dextrózban részesítették, majd intravénás infúzióval 5% és 10% dextrózt adtak be. A folyamatos infúziók ellenére 4 tüneti hipoglikémiás epizódot tapasztalt a felvételt követő első 12 órában. Ezeket orális glükózzal, IM-glükagonnal és további szőlőcukor-bolusokkal kezeltük. A vér elektrolitjait és pH-ját végig monitoroztuk. Az inzulin túladagolása viszonylag gyakori, és gyakran más gyógyszerek vagy alkoholok feleslegével fordul elő, ami fokozhatja annak hatását. A túladagolás tartós hipoglikémiát, májenzim-rendellenességet, elektrolit-rendellenességeket és neurológiai károsodást okozhat. Az összes halálozás 2,7%, a prognózis a legszegényebb azoknál a betegeknél, akiket a túladagolás után 12 órával csökkent Glasgow Coma skálával (GCS) vesznek fel.
1. Esetismertetés
Egy 52 éves férfit a sürgősségi osztályra szállítottak, miután szándékosan óriási túladagolást kapott a hosszú hatású Levemir inzulin, miután vitát folytatott párjával. Beszámolt arról, hogy 2100 egységet injekciózott a mellkasán, a hasán és a comb felső részén. Egyidejűleg elfogyasztott egy üveg whiskyt háromnegyed részét (körülbelül 450 ml 40% -os alkoholt). Semmiféle eldobott gyógyszercsomagot nem találtak körülötte. Két órával a túladagolás után kórházba szállították mentővel, amikor partnere eszméletlen volt.
A korábbi kórtörténet az inzulinfüggő diabetes mellitusból állt, amelyet Levemir inzulinnal (napi 18 egység) és Metforminnal ( Naponta háromszor 850 mg). Teljes munkaidőben dolgozott, élettársával élt. Egész életen át tartó nemdohányzó volt, és tagadta a tiltott kábítószer-fogyasztást vagy a túlzott alkoholfogyasztást. Elutasította a korábbi szándékos önkárosítást vagy öngyilkossági kísérleteket is. A fizikai megfigyelések stabilak voltak, és apyrexialis volt. A kezdeti kapilláris vércukorszint 2,6 mmol / l volt. A fizikai vizsgálat, beleértve a teljes neurológiai felmérést, nem volt figyelemre méltó. Normál EKG-t rögzítettek.
A felvétel kezdeti kezelése (3/15 tartós GCS mellett és 3 mmol / l alatti vércukorszint mellett) 5 ml bolus 50% -os dextróz volt. Ezt 5% dextróz intravénás infúziója követte 40 mmol kálium-kloriddal. A szubmaximális válasz miatt ezt 10% -os dextrózra váltották. 4 további hipoglikémiás epizódot (BM < 2,5 mmol / l) tapasztalt a felvétel első 12 órájában. 3 adag 1 mg Glucagon-ot kapott intravénás folyadékkal. 12 óra elteltével időszakos hipoglikémiás epizódok fennálltak. Ezeket Hypostop, 50% Dextrose bolus és 1 mg Glucagon kezeléssel kezeltük. Az infúziók során GCS fokozatosan javult 13/15-re. A kezelés során a kálium, a magnézium és a foszfát szintjét szorosan monitorozták, valamint a rendszeres artériás vérgázokat a pH ellenőrzésére. Az inzulin és a C-peptid szintjét ez alkalommal nem ellenőrizték.
Utolsó hipoglikémiás epizódját 41 órával a túladagolás bevétele után tapasztalta, és a dextróz infúziókat összesen 62 órán keresztül folytatták. A metformint 10 órával a dextróz infúzió leállítása után kezdtük újra.
2. Megbeszélés
Az inzulin túladagolása egyre nagyobb klinikai problémát jelent a Sürgősségi Osztályon; azonban a szakirodalomban továbbra is kevés a túladagolásról szóló jelentés. A PubMed kutatás során több esetben is beszámoltunk a nagy inzulin túladagolásról, amelyek közül a legnagyobb 10 000 egység Humulin R volt. További túladagolásként 800 egység lispro és 3800 egység glargin volt egy betegben, 2500 egység NPH inzulin egy betegben és 750 egység rendszeres inzulin és 750 egység NPH inzulin volt egy betegben. 1500 egység glargin inzulin túladagolásának esetéről is beszámoltak. Ebben az esetben a glargin inzulin hatása az adagolás után akár 84 órán át is fennmaradt.
Meg kell jegyezni, hogy az inzulin túladagolásának oka lehet az is, hogy az orvosi személyzet tévesen nagy adagot adott be. A Trafford-ban egy esetben egy nővér 60 egységet adott, ami a páciens által előírt adag tízszerese volt, ami a páciens halálát okozta. , hypomagnesaemia és hypophosphatemia), súlyos hypoglykaemiás epizódok és májenzim-zavar. A túladagolások 42,8% -a hosszú hatású inzulinokat tartalmaz, és sokukat alkohol és drogok (leggyakrabban benzodiazepinek) egyidejű alkalmazása kíséri.
Az alkohol a máj redox állapotának az alkohol-dehidrogenáz reakció következtében bekövetkező változása következtében a glükoneogenezis erős gátlója, amely csökkenti a szabad NAD (+) / szabad NADH arányt.
Von Mach és mtsai. kimutatták, hogy a túladagolás fele a túladagolást követő első hat órán belül jelentkezik. Az inzulintúladagolt betegek 2,7% -ának hosszú távú agyi rendellenességei lesznek, míg a halálozás 2,7% -ának felel meg. A prognózis rosszabb azoknál a betegeknél, akiket a túladagolás után 12 órával öntudatlanul vesznek fel. Russell és mtsai. kimutatták, hogy összefüggés van a depresszió és az inzulin túladagolása között cukorbetegeknél, mivel ez az öngyilkossági kísérlet könnyen elérhető eszköze.
3. Fiziológia és viszony az esetekhez
A Levemir egy hosszú hatású inzulin, amely állandó inzulinszintet biztosít az étkezések között. A Levemir hatásának hosszú időtartama és az egyidejű alkoholfogyasztás hozzájárulhatott a tartós hipoglikémiás epizódok kialakulásához, amelyek ebben az esetben 41 órán át tartottak. Az alkohol az inzulin iránti fokozott érzékenységgel jár, valószínűleg az adiponektin növekedésével és a TNF-α későbbi csökkenésével. Ezért az alkoholfogyasztás rosszabb prognózishoz vezet az inzulin túladagolásban szenvedő betegeknél.
A szubkután inzulin felszívódása az inzulin típusától, a test területétől, a régió véráramlásától, a testmozgástól, a testréteg vastagságától és különbözik a cukorbetegek és a nem cukorbetegek között. A cukorbetegeknél a hipoglikémia súlyosabb az endogén inzulin szekréció és az inzulin antitestek miatt. Az inzulin beadásának több helye ennek a betegnek a változó és kiszámíthatatlan vércukorszintjét teheti figyelembe, amelyet a folyamatos infúziók ellenére nehéz volt szabályozni. Az inzulinraktár / a szubkután injekciós helyek műtéti kivágása hatékony lehet a túladagolás utáni glükóz-kiegészítő szükséglet csökkentésében. Hasznosabbnak tűnik hosszú hatású inzulin túladagolásban szenvedő betegeknél.
4. Kezelés
Minden sürgősségi osztályon jelentkező hipoglikémiás beteg esetében a vércukorszintet rendszeresen ellenőrizni kell a szőlőcukor infúzió megkezdése után 15–30 perccel, hogy kizárják az inzulin túladagolásának lehetőségét. Ha a vércukorszint nem a várt módon nő, akkor a klinikusnak alacsony gyanúval kell rendelkeznie az esetleges inzulin túladagolás miatt. Szoros monitorozás szükséges a visszatérő hipoglikémiás epizódok gyors azonosításához. A vércukorszint váratlan süllyedése további kiegészítést igényelhet orális glükózzal, 50% -os szőlőcukor-bolusszal és IM-glükagonnal.
Amint ezt az eset szemlélteti, ezeknél a betegeknél hosszabb ideig szükség lehet szőlőcukor-infúzióra, és ez a követelmény az inzulin adagolása és a hatás időtartama módosítja. A szérum inzulin és C-peptid szintjének monitorozása hasznos lehet olyan betegeknél, akiknél a diagnózis nem egyértelmű. Exogén inzulin túladagolás esetén magas inzulinszintre és alacsony C-peptidszintre lehet számítani. Az elektrolit rendellenességek, különösen a hypokalaemia fordulhatnak elő a túladagolás helyzetében, ezeket szorosan figyelemmel kell kísérni és adott esetben pótolni kell.
5. Következtetés
A sürgősségi osztály orvosainak tisztában kell lenniük az inzulin túladagolásának lehetőségével minden olyan betegnél, akinek hipoglikémiája van. A diagnózis megállapítása után ezeknek a betegeknek nagyon szoros monitorozásra van szükségük a visszatérő hipoglikémia magas kockázata és a betegek közötti egyéni testre szabás szükségessége miatt.
Hozzájárulás
A beteg írásos beleegyezést adott ehhez a papírhoz.