London nagy szmogja
London nagy szmogja, halálos szmog, amely 1952-ben öt napig (december 5–9.) Borította London városát, amelyet egy az ipari szennyezés és a nagynyomású időjárási viszonyok kombinációja. A füst és a köd ilyen kombinációja szinte megállt a városban, és több ezer ember halálát okozta. Ennek következményei négy évvel később elfogadták a tiszta levegőről szóló törvény elfogadását, amely fordulópontot jelentett a környezetvédelem történetében.
© Keystone – Hulton Archívum / Getty Images
A “londoni köd” jelensége jóval megelőzte az 1950-es évek elejének válságát. A sűrű, sárga megjelenése miatt “borsólevesekként” ismert, mindenre kiterjedő ködök a 19. századra London fémjelzőjévé váltak. De a szennyezett köd már a XIII. Században is problémát jelentett a szénégetés miatt, és a helyzet csak romlott, mivel a város tovább bővült. A füsttel és a szennyezéssel kapcsolatos panaszok az 1600-as években nőttek, amikor I. Jakab király alatt végül hatástalan jogszabályok születtek a szénégetés korlátozására. Az 1700-as évek végén kezdődött gyorsan növekvő iparosítás még rosszabbá tette a körülményeket.
Ezek a veszélyek nem voltak a légkör természetes képződményei: a vízgőz a szénégető gyárak által kibocsátott részecskékhez tapadt, sötét és nehéz felhőket képezve. romlik a láthatóság. Ezt a fajta ködöt később szmognak (a füst és a köd szavak összeolvadásának) nevezték el. Ezt a kifejezést egy londoni ember találta ki a 20. század elején.
A légszennyezés a 19. században válságba került az ipari forradalom terjedésével és a nagyváros gyors növekedésével. A hazai tűzesetek és a gyári kemencék növekedése azt jelentette, hogy a szennyezett kibocsátás jelentősen megnőtt. Ekkor jelent meg London ködös légköre, amelyet élénken ábrázoltak Charles Dickens és Arthur Conan Doyle regényeiben. London ködei egy hétig tarthatnak, és a 19. század elején a sírköveken köd okozta halálesetekről számoltak be. A közegészség romlása ellenére keveset tettek a szmog ellenőrzése érdekében, figyelembe véve az új ipar számos munkáját és a hazai széntüzek kényelmét.
Az 1952-es Nagy Szmog soha nem látott súlyú borsó volt, amelyet mind az időjárás, mind a szennyezés kiváltott. Összességében a 20. század folyamán London ködei ritkábbá váltak, mivel a gyárak elkezdtek vándorolni a városon kívül. December 5-én azonban anticiklon telepedett le London fölé, amely egy magas nyomású időjárási rendszer, amely inverziót váltott ki, amelynek során a hideg levegő magasabbra szorult a meleg levegő alatt. Következésképpen a gyárak és a háztartási tüzek kibocsátása nem kerülhetett a légkörbe, és a talajszint közelében volt csapdában. Az eredmény a város történelmének legsúlyosabb szennyezésen alapuló ködje volt.
A láthatóság London egyes részein annyira romlott, hogy a gyalogosok nem láthatták a saját lábukat. Az aluljárótól eltekintve a közlekedést szigorúan korlátozták. A mentőszolgálatok szenvedtek, így az emberek maguk találták meg a maguk módját a kórházakba a szmogban. Sokan egyszerűen elhagyták autójukat az úton. A beltéri játékokat és koncerteket törölték, mivel a közönség nem láthatta a színpadot, és az utcán egyre nagyobb a bűnözés. A tüdőgyulladással és a hörghurutgal kapcsolatos halálesetek és kórházi kezelések száma megugrott, és Smithfieldben a jószágállomány állítólag halálra fulladt. Noha a köd öt napig tartott, végül december 9-én megemelkedett, súlyosságát nem értékelték teljes mértékben, amíg a főjegyző néhány héttel később közzétette a halálesetek számát, amely körülbelül 4000 volt. A szmog hatása azonban hosszan tartó volt, és a jelenlegi becslések szerint a halálozások száma körülbelül 12 000 volt.
Az 1952-es események után London légszennyezésének súlyossága tagadhatatlan lett. Eleinte lassan cselekedett, és a brit kormány végül négy évvel később, 1956-ban fogadta el a tiszta levegőről szóló törvényt, amely a halált okozó ködre adott közvetlen válasz. A törvény füstmentes területeket hozott létre az egész városban, és korlátozta a szénégetést a házi tüzekben, valamint az ipari kemencékben. Sőt, a háztulajdonosoknak olyan támogatásokat ajánlottak fel, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy különböző fűtési forrásokra váltsanak, például olajra, földgázra és villamos energiára.Noha a változás fokozatos volt, és 1962-ben újabb szmogválság következett be, a Tiszta Levegő Törvényt általában a környezetvédelem történelmének jelentős eseményének tekintik, és ez hozzájárult Nagy-Britannia közegészségének javításához.