A lisztérzékenység és a diagnosztikai nyomok esete

Josh Olstein, az NYU belgyógyász fő rezidensének kommentárja

Mr. J 56 éves kaukázusi úriember, aki panaszokkal fordult elő: “Csak azt nem tudom megtenni, amit korábban tudtam. Csak nincs energiám.” Kiadós fickóként jellemzi magát, akinek körülbelül egy évvel ezelőtt soha nem volt problémája az energiaszintjével. Bár nem észlelt semmilyen fogyást, tagadta a súlygyarapodást annak ellenére, hogy az elfogyasztott favágó szerű részei ettek (semmiféle tiszteletlenség nem azt jelentette, hogy a favágó közönséget). Tagadott minden más szisztémás panaszt. Korábbi orvosi és társadalmi története nem járul hozzá, és nem közöl semmilyen releváns családi kórtörténetet, különösen tagadva a neoplazia történetét. A fizikális vizsgálat egy jól fejlett egyént mutat be a normál tartományon kívül, kivéve némi kötőhártya-sápadtságot. A laboratóriumi vizsgálat jelentős mikrocita vérszegénységet és enyhe transzaminitist mutat. Az okkult vér értékelésére küldött három székletminta negatív volt. Ennek ellenére kolonoszkópos vizsgálaton esett át, amely 3 mm-es szigmoid polipot mutatott ki, esophagogastroduodenoscopia, amely normálisnak tűnt, kivéve az enyhe gyomor erythemát. A biopsziákat a gyomor antrumából és d a test közepe, a gyomor nagyobb görbéje, valamint a normálisan megjelenő nyombél nyálkahártyájából. A gyomorbiopsziák szövettani megjelenése normális volt, de a duodenális biopsziák a villák súlyos tompulását, kriptahiányt és a nyálkahártya limfocita infiltrációját mutatták ki. A patológus szerint a megállapítások összhangban vannak a lisztérzékenységgel, a diagnózissal, amelyet pozitív IgA szöveti transzglutamináz antitest igazolt. Ismételt megkérdezés után a beteg továbbra is tagadta a gyomor-bélrendszeri tüneteket.

A lisztérzékenységben szenvedő betegeknél tapasztalt tünetek változékonysága és nem specifikus jellege gyakran késleltetett és elmaradt diagnózisokat eredményez ennek a gyakori állapotnak. Az esetek akár 85% -át sem diagnosztizálják, így sok beteget fokoznak a kezeletlen betegség morbiditása és halálozása. A cöliákia diagnosztizálásának valószínűleg a legnagyobb akadálya az állapot mérlegelésének és tesztelésének elmulasztása. A közelmúltban a British Medical Journal folyóiratban megjelent tanulmány leírta és validálta azt a klinikai döntési eszközt, amely rendkívül érzékeny volt a lisztérzékenység kimutatására. Mielőtt ezt a cikket tárgyalnánk, tekintsük át röviden a lisztérzékenység hátterét.

Először 1888-ban írták le, a lisztérzékenység, más néven sprue vagy gluténérzékeny enteropathia, a gliadin által kiváltott autoimmun gyulladásos állapot, a fehérje glutén egy összetevője, amely több különböző szemekben (búza, árpa és rozs) található. A betegség az észak-európai származásúak körében a leggyakoribb, de az egész világon megtalálható és erős genetikai hajlamú. A HLA DQ2 és DQ8 típusok társulnak leggyakrabban a betegséghez. A klasszikus betegségben a gluténtartalmú termékek folyamatos fogyasztása nyálkahártya-gyulladáshoz vezet, ami felszívódási szindrómát eredményezhet vitamin- és ásványianyag-hiányokkal, fogyással és hasmenéssel. Bár a malabszorpció és a hasmenés a lisztérzékenység klasszikus jellemzői, a betegek, például a korábban leírt egyén, nem tapasztalhatnak hasmenést, sőt székrekedés is lehet. A különféle bélen kívüli tünetek sokasága szintén dominálhat vagy bonyolíthatja a lisztérzékenység klinikai képét. Ezek között vannak neuropszichiátriai rendellenességek, vashiányos vérszegénység, ízületi gyulladás, csontritkulás, kóros májfunkciós tesztek és meddőség. Az autoimmunitás egyéb rendellenességei gyakoribbak a lisztérzékenységben szenvedők körében, ideértve az I. típusú diabetes mellitust, a pajzsmirigy- és májbetegségeket, valamint a dermatitis herpetiformist. A kapcsolódó autoantitesteket, nevezetesen anti-endomiális antitesteket és szöveti transzglutamináz antitesteket, jól jellemezték, és egyre megbízhatóbb segédeszközök a diagnózis felállításában. Az “arany-standard” azonban továbbra is a vékonybél biopsziája. A lisztérzékenység biopsziás eredményei az intraepitheliális limfocitákkal és a kripta hiperpláziával társuló villas atrófia. Érdemes megjegyezni, hogy a szelektív IgA-hiány megnövekedett előfordulása miatt cöliákia esetén érdemes gondoskodni arról, hogy a beteg képes legyen IgA termelésére, mielőtt az IgA anti-endomysialis és IgA szöveti transzglutamináz antitestek szerológiai vizsgálata megtörténne. A betegek többsége a glutén étrendből való eltávolításával javul.

Az előbb említett cikkem egy olyan klinikai döntési eszköz jellemzőit értékelte, amelyet használni kell annak meghatározásához, hogy kinek kell vékonybél biopsziával endoszkópiát kapnia a lisztérzékenység felmérése érdekében. Prospektívan 2000 olyan beteget vontak be, akiket bármilyen okból EGD-re kaptak.Valamennyi betegnél szerológiát végeztek a szöveti transzglutamináz (TTG) antitestekre, és vékonybél biopszián estek át. A betegeket a celiakia magas vagy alacsony kockázatának minősítették a következők bármelyikének jelenléte vagy hiánya alapján: súlycsökkenés, hasmenés vagy vérszegénység. Klinikai döntési eszközük vékonybél biopsziát ajánlott minden magas kockázatú vagy pozitív anti-TTG antitesttel rendelkező beteg számára. Összesen 77 (3,9%) celiakia-esetet diagnosztizáltak. Önmagában az antitest tesztek érzékenysége és negatív prediktív értéke 90,9%, illetve 99,6% volt. A klinikai döntési eszköz érzékenysége és negatív prediktív értéke 100%, illetve 100% volt. Ennek a tanulmánynak az eredményei azt sugallják, hogy a pozitív szerológiai vagy magas kockázatú jellemzőkkel rendelkező betegek vékonybél biopsziája a lisztérzékenység minden esetét rögzíti, és a biopsziát biztonságosan el lehet halasztani azok között, akiknek negatív a szerológiája és nincsenek magas kockázatú jellemzői. / p>

Ahogy a mellékelt szerkesztőség is sugallja, ez a megközelítés valószínűleg nem fogja megváltoztatni a menedzsmentet, mivel a legtöbb diagnosztikai algoritmus már magában foglalja ezeket a tényezőket. A tanulmány azonban erősen igazolja jelenlegi klinikai gyakorlatunkat. Mindaddig, amíg megfontoljuk és folytatjuk a megfelelő betegek kezelését a lisztérzékenység miatt, a diagnózis nem kerülhet el minket, és képesnek kell lenniünk arra, hogy megakadályozzuk vagy megállítsuk a jelentős morbiditás kialakulását azok között, akik celiakia miatt szenvednek. > Kép a Wikipedia jóvoltából

Megosztás: Twitter | Facebook | Email